Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Tagjai:

Dancs-Oláh Attila RNÖ elnöke
Dancs-Oláh Jenő RNÖ képviselő
Dancs-Oláh Dániel RNÖ képviselő
Dancs-Oláh József RNÖ képviselő
Jónás Erika RNÖ képviselő

 
Lezárult a szociális képzés Cigándon
2008. december 05.

Cigánd Város Önkormányzata csütörtökön rendezte meg a NFT I. „HEFOP 2.2.1-06/1-2007-03-0162/4.0" kódszámú, „A szociális
szféra humánerőforrásának fejlesztése a munkaerő-piaci reintegráció érdekében" című pályázat projektzáró rendezvényét, amelyen ünnepélyes keretek között adta át a Pinkerton-V Kft. oktatási igazgatója, Pikó Dafna Tünde a képzésben résztvevő szociális szakemberek tanúsítványait. Cigánd Város Önkormányzatától 18 fő, míg a Cigány Kisebbségi Önkormányzat delegálásában 5 fő önkéntes szociális szakember vett részt a képzésen. A nehéz vizsga ellenére mindannyian kiváló eredményt értek el a 4 modulból álló képzés során. A cigándi záró rendezvényen összegezték és megvitatták a képzés folyamatát, amelyen megállapítást nyert, hogy nem csak elméleti tudást szereztek a résztvevő

szakemberek, hanem gyakorlatban is alkalmazhatták a megszerzett tudást. A képzés egyik legfontosabb eredménye a tapasztalatcsere és az élményszerű pedagógiai módszer alkalmazása volt.

 

www.esza.hu

www.nfu.hu

Nemzeti Fejlesztési Terv
2008. november 21.

A Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Cigánd 2008 júniusa és novembere között valósítja meg 5 fô szociális területen dolgozó önkéntes szakember részvételével, a hátrányos helyzetû személyeket érintô munkaerô – piaci re-integrációjára szolgáló képzési projektjét. A résztvevôk számára november 22-én a projekt egyik záró, gyakorlati elemeként tiszadobi tanulmányi kirándulást szerveznek, ahol szakmai szempontok alapján tanulmányozhatják az ott mûködô szociális hálót, ezen felül tapasztalatot cserélhetnek az ott dolgozó kollégáikkal. A projekt az NFT I., HEFOP-2.2.1-06/1-2007-03-0162/4.0 kódszámú, „A szociális szféra humánerôforrásának fejlesztése a munkaerô-piaci reintegráció érdekében” címû pályázat finanszírozásával valósulhat meg.


 

 

www.esza.hu

www.nfu.hu

Szociális képzés uniós pénzből Cigándon!
2008. október 23.

 

Cigánd Város Önkormányzata a Cigánd Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzattal közösen pályázott a NFT I. (Nemzeti Fejlesztési Terv 2004-2006) HEFOP (Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program) 2.2.1. keretében szociális képzés támogatására.
A HEFOP-2.2.1-06/1.-2007-03-0162/4.0 azonosító számú pályázatban leírt projekt költségeinek vissza nem térítendő támogatás formájában történő finanszírozását az Európai Unió Európai Szociális Alapja 75%-ban, a Magyar Állam 25%-ban biztosítja.
A pályázati programunk Cigánd városában a szociális területen dolgozó szakemberek és önkéntesek ismereteinek bővítését, készségeik, együttműködési hálózataik fejlesztését célozza meg, a hozzájuk segítségért forduló közvetett célcsoport foglalkoztatási esélyei növelése érdekében. Fontos, hogy a szociális szakemberek, önkéntesek rendelkezzenek "naprakész" munkaerő-piaci ismeretekkel és segítsék, támogassák ügyfeleik, a hátrányos helyzetű, a társadalmi perifériákra kiszorult csoportok, munkaerő-piaci beilleszkedését, részvételét. A program 2008. szeptemberétől 2008. novemberig bonyolódik le.
A projekt során a következő képzések valósulnak meg:
- munkaerő-piaci akkreditált képzés
- konfliktus kezelő és mediációs tréning
- informatikai képzés
- személyiségfejlesztő kiégést megelőző tréning

 

www.esza.hu

www.nfu.hu


 

3973 Cigánd, Fő u. 80. Tel.: 47/534-400, e-mail: cigand@cigand.hu | Honlaptérkép | Webmester